~Közösség váltás~

   Minden ember életében eljön, az a pillanat mikor közösséget kell váltania, akár általános iskolából a gimnáziumba vagy éppen csak egy másik osztályba.

  Minden esetben nehéz a változást felfognunk ilyen fiatalon, tudom, mert ez velem is megtörtént. Sohasem értettem azokat a szülőket, akik kiszakítják a gyereküket a már megszokott 2. otthonukból, de lám mire észbe kaptam én is így jártam.

 Eleinte borzasztóan nehéz volt, mert egy-egy dolog láttán az emlékeim újra előtörtek bennem, és legszívesebben zokogtam volna.

  De idővel jobb lett, és nem azért mert "beletörődtem", hanem azért mert megszerettem őket. Rájöttem, hogy a változás nem mindig rossz, sőt nagyon is sokat segített. Mert egy olyan közösségbe kerülhettem ahol jobb emberekkel találkozhattam, mint eddig, és nem kellett megjátszanom önmagamat. Mert ők úgy fogadtak el, amilyen igazából vagyok. Végre számos új embert ismerhettem meg, akik nem akarnak hátba döfni és nem is egy hazugságra épül fel a barátságunk. Ezért én is sokat változtam, persze jó irányba. Megértettem, mint jelent az összetartó osztály közösség, és azt is, hogy mit jelent az igaz barátság.

 Persze sose fogom elfeledni a másik osztályt sem, mivel velük nőttem fel. Ugyanis itt értettem meg mit is jelent igazán csalódni, elfelejteni, dühösnek lenni, vagy megbocsájtani. És ezeket mind mind tudtam hasznosítani az új helyen ahová érkeztem. Bár ott már tapasztalattal telien mentem, de nem volt rá szükségem. Hisz senki sem akart rosszat nekem, nem akartak hátba döfni, és nem is akartak cikiznek csak, hogy kínosan érezzem magamat. Ezáltal jobban ki tudtam bontakozni és nem féltem önmagamnak lenni.

 Mára már el sem tudnám az életemet képzelni nélkülük. Igen, lehet csak 2 évet töltöttem közöttük, de legalább ez a 2 év i boldogságban, vidámságban, és pozitivitásban telt/telik. Szerintem soha sem késő váltani, akár 1 évre sem. Mert minden idő számít, főleg ha magadról van szó. Ne félj az új dolgoktól! Állj hozzájuk pozitívan, és lelkesen, mert akkor ezt mások is észre fogják venni! A kezdetek mindig nehezek, de a végeredmény a legjobb.  Mikorra már beilleszkedtél, új barátokat szereztél és rádöbbensz arra, hogy nagyon jól érzed magadat! Ez lebegjen a szemed előtt, és akkor majd nem tántorodsz el semmitől sem! Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is, ezért commenteld és likold ezt a bejegyzésemet. Ha szeretnél még hasonló témákat olvasni, gyere fel mindennap a blogomra. Mert naponta új cikkel érkezek nektek.

~Félelmek,fóbiák leküzdése~

A mai bejegyzésemben, egy olyan dologról olvashattok, ami talán kivétel nélkül minden embert érint, esetleg érintett. Méghozzá a félelmek, fóbiák leküzdése lesz a mai témánk. Egyáltalán miért alakulnak ki ezek? Gyerekkori traumákból, vagy egyszerűen csak ezzel születünk? És a legfontosabb kérdés az, hogy hogyan tudjuk ezeket leküzdeni?

  Mindenki egyszer félt valamitől, vagy lehet, hogy még mindig. Leggyakoribb félelem, az a sötétségtől való ódzkodás. Ez általában azért alakul ki, mert az embereknek az agya még elalvás előtt is igen aktív. Gondolatok és képzeletek cikáznak benne. És az agy a fény hiánya miatt meglehetősen erősen befolyásol minket, így elkezdünk képzelődni. Ilyenkor csak azokat a dolgokat látjuk magunk előtt, amiktől megrémülünk, mert nincs, mi lekösse az agyunkat.

    Bevallom én is sokáig féltem a sötéttől, de nem a zombik vagy vámpírok miatt, hanem attól hogy betörnek hozzánk és elrabolnak. Így elmesélve már nagyon viccesnek hangzik és lehetetlennek, de akkor még nem tudtam reálisan gondolkozni. Mert mikor fél valamitől az ember akkor nem tud józanésszel bármit is végig gondolni. Pedig sosem néztem thrillereket, horrorokat pont ezért, hogy semmi ilyen élménytől ne kezdjek el este képzelődni. De, hiába mert e- nélkül is rettegtem tőle. Sok cikket olvastam arról, hogy hogyan vessek ennek véget, de mind badarság volt. Végül a tv nézés mellett tettem le a voksomat, ami azért segített, mert lekötött és bele tudtam aludni. Ezáltal esélyem se volt arra, hogy képzelődjek. Persze később már a tv sem kellett ahhoz, hogy nyugodtan el tudjak aludni.

 A másik félelmem, ami ezzel kicsit összefüggött, az hogy nem mertem egyedül járni sehova. Azért mert ha láttam egy kicsit is eltérő embert az átlagosnál már rosszat gondoltam róla, azt hittem, hogy majd el akar rabolni. Persze akkor még ezt sem tudtam tisztán látni. Valljuk be, mennyi az esélye annak, hogy fényes nappal valaki kezet emel rám egy forgalmas úton? Hát eléggé kicsi. De szerencsémre ebből is kinőttem. Leküzdenem nem tudom, hogy hogyan sikerült, talán egyre jobban megpróbáltam tudatosítani magamban azt, hogy nincs mitől félnem.

 A félelem viszont minden érzésünknél erősebb. Mert minél jobban félünk valamitől annál jobban zárkózottakká válhatunk. Sok embernek már fóbiája van, mint sem félelme. Aki nem tudná a fóbia az a beteges félelem megfelelője, ezért ebből az állapotból elég nehéz kigyógyulni, de nem lehetetlen. Ilyen például az aerofóbia (repüléstől való félelem), demófóbia (tömegiszony) vagy akár a hipochondria (a betegségektől való félelem) ezek mind mind megkeseríthetek az életünket, ha csak le nem küzdjük őket.

 Legyen az félelem, vagy fóbia egy részüket csak beképzeli az agyunk. És ha ezt meg tudjuk értetni saját magunkkal, akkor szépen lassan látható eredménye lesz a dolognak. Minden kezdet nehéz és ijesztő, de ezt mind csak a képzeletünk teszi velünk, és a gondolataink. Azt szoktam mondani, hogy mikor félsz valamitől ne gondolkozz, csak tedd meg, ess túl rajta. Mert az ember hajlamos mindent túlgondolni, pedig ha nem így tennénk, akkor az agy nem tudna minket kicselezni.

 Az egész félelmet mi magunk tápláljuk, ezáltal csak mi magunk tudunk ellene tenni! Ezt vésd az eszedbe, és gondolj rá úgy, mint egy álomra. Mert az álom sem igaz csak az elménk játssza velünk. Mindenképpen harcoljunk az agyunk ellen, és legyen elég akart erőnk!

  Remélem tetszett a cikkem. Szerettem volna a tapasztalati dolgokat elmondani nektek és tanácsokat. Sosem a tudományos része térek rá a dolgoknak, mert úgy gondolom, azt egy wikipédiában vagy bármelyik más oldalon megtalálhatjátok! De a saját gondolatomat és élményeimet nem. Ha tetszett neked ez a bejegyzés és szerinted hasznos volt, akkor commentelj és likold a cikkemet.

~Kit nevezünk "BFF"-nek?~

    Ma már egyre elterjedtebb a legjobb barát szó, és ennek a téves fogalma is. Mert ahhoz hogy tudjunk szocializálódni szükségünk, van egy támaszra, egy emberre, egy barátra. De ez még nem jelenti azt, hogy ő lesz az életünk során a legigazibb barátunk. Hisz az emberek változnak, és ha változunk, az a másiknak nem mindig tetszik. Persze vannak kivételek, mert mindig vannak, de azokból is csak nagyon csekély szám.

  Sok ember annyira szeretne valakihez "tartozni" hogy nem is veszi észre azt, hogy nem illenek össze, és hogy csak az egész barátságuk egy nagy hazugság. Vagy a másik véglet hogy nem akarja észrevenni/tudomást szerezni róla. Miért? Mert fájna elkönyvelnie magába, hogy igazából még nem találta meg a legjobb barátját. Ezért inkább (mint azt már leírtam) egy hazug barátságot épít fel, a látszat kedvéért. Ez velem is megesett, és igen borzasztóan csalódott voltam mikor rá kellett jönnöm, hogy számára nem én vagyok a leges legjobb barát, az úgynevezett BFF-je. De később valamiért mégsem romboltam le a barátságunkat. Csupán érdektelenné vált a kettőnk közti kapcsolat, ezáltal a vele szembeli viselkedésem is megváltozott. Rossz szemmel néztem minden mozdulatát és tettét. Ő azt egy darabig nem értette, de nem kellett sok idő hozzá hogy rájöjjön az igazságra.

 Mellette egy színházban éreztem magamat. Mintha egy megírt színdarabban volnék, és csak kötelességből vagyunk egymás mellett. Mert bizony ez volt a helyzet, ő és én is tudtam, hogy ennek a barátságnak se vége se eleje nincsen. Mindent csak a látszatért folytattunk, és azért hogy ne maradjunk páratlanul.

 Tanuljatok az én hibámból, és ne vegyetek részt egy ilyen barátságban. Nem arról van szó, hogy nem lehetnek barátaitok, mert arra szükség van. Csak egy pár hetes, hónapos, és még egy 1 éves barátságtól se várjátok azt, hogy örökké fog tartatni, főleg általános és a gimis években. Ezt csak is azért mondom, mert nem tudhatod, hogy akit ma a Bff-ed nek nevezel, az holnap lehet, hogy már csak egy idegen lesz számodra. Sokakkal, legalábbis velem már megesett, hogy az orrom előtt volt az a személy, aki mindig mindenben mellettem volt és én is mellette, de nem neveztük egymást sose "Legjobb barátoknak". Talán ezek a kapcsolatok a legjobbak mikor szavak nélkül tudjátok, hogy egymásért "éltek haltok". De ez nem is egy 2 hónapos barátság, hanem egy közel 8 éve tartó kapcsolat, amiből lassan 1 évet más iskolában töltöttünk. Ennek ellenére sem szakadt meg a köztünk lévő kapocs, csak erősebb lett.

 Talán ezt már sorolhatnám az igen ritka kivételek közé is. Persze mint írtam, lehet, hogy nem lesz örökké tartó a kapcsoltunk, ezért még egy ilyen barátságra is azt mondanám, hogy: -Majd meglátjuk, hogy hogyan alakulnak az évek! Így utolsó gondolatként azt jegyezném, meg hogy az itt leírtakat fontold meg, és ez alapján gondold azt, meg hogy egy következő közös képen kihez írod oda, hogy:-Az én BFF-em! Remélem tanulságos volt ez a cikk is számotokra, ha igen jelezd felém commentbe és egy like-al!

~Kit nevezünk tehetségesnek?~

   A mai cikkemben, egy elég érdekes dologról fogom neked kifejteni a véleményemet. Még pedig, mint a címből is láthattad "Kit nevezünk tehetségesnek?" kérdésre fogok választ adni, de mivel ez is relatív mint maga a szó fogalma is így nem biztos hogy minden olvasóm egyetért majd a következőkkel. 

  Úgy gondolom hogy nevezhetünk tehetségesnek egy focistát, de akár egy helyesen író gyereket is. Hogy miért? Mert szerintem ez a szó nem csak a sportokban és a művészeti ágakban jelentkezhet, hanem az aprócska pici dolgokban, amire az ember nem is gondolna. 

   Egy helyesen író  is tehetséges, csak nem abban az értelemben amiben a focistát, vagy akármelyik más ágazatot vesszük figyelembe. Ez is csak annak a kérdése hogy miként fogjuk fel a fogalmát. Ha meg kéne magyaráznom a tehetség szót, akkor biztosan azt mondanám hogy minden olyan dolog amiben kitűnünk egy hajszálnyit is, akkor tehetségesek vagyunk az adott dologban. Most biztosan azt gondolod hogy, miért van más is aki nem így gondolja? Hát sajnos van. Van aki ehhez a szóhoz csak a sportot és a művészeteket rakja bele, mert számára bárki aki valami másban arat sikert, ( nem ezekben a kategóriákban) az egyből már tehetségtelen. 

  Szerintem egy szépen olvasó, vagy egy helyesen író gyerek (mint azt már említettem), akár egy kitűnően tanulónak is van tehetsége. Mert nem mindenkit érdekel a sport és a művészet. Nehéz elhinni de valakit ez a két szó egyáltalán nem hoz lázba. Inkább egy jó matek példa, esetleg egy remek pillanat lefotózása érint meg, mert ebben jó, de ezeket nem sorolhatnám a pár sorral följebb lévő két kategóriába. 

 Mára már egyre több tini próbálja beletuszkolni magát a sport vagy a művészetek világába, csak azért hogy "értsen" valamihez ezzel leplezve azt hogy ő igazából mibe is kiemelkedő, vagy akár azt is hogy még nem találta meg számára a megfelelő területet. 
 Pedig ez korántsem baj, ha nem tudod mi hoz lázba leginkább. Mert mindenkiben van valami plusz, amiben jobb másoknál ám ha a nem igaz hobbival fedi le a tehetségét, (mert azt hiszi hogy nincs) értem például arra hogy kitűnő mozgása van de akkor is festő akar lenni mert most az a divat, akkor bizony sosem találja majd meg hogy IGAZÁBÓL miben tehetséges. 
 Ezért az én tanácsom az, hogy ne kövessétek a "divat hobbikat", csak mert most az a menő, pont ezért mutassátok meg hogy ti mások vagytok, legyen az rendrakás, olvasás, helyes írás, számolás mert ezek mind mind beletartoznak a TEHETSÉG szóba. Ezt sose feledjétek, és azt se hogyha tetszett ez a poszt akkor commenteljetek és likoljatok, hogy tudjam tetszett-e nektek! 


  

~About me, azaz rólam~

  Eléggé furcsa lehetett számotokra, hogy előbb osztottam meg egy általam írt cikket minthogy bemutatkoztam volna. Ez azért van mert az a cikk nem várhatott, úgy gondoltam időszerű és halaszthatatlan. Ezért került fel az előbb, mint ez.
   Elősször is tisztáznám, hogy a blogom címe (~Licsi blogja~) nem a Licsi nevű gyümölcsre utal, hanem a nevem becézésére. Bár biztosan sokatok ezen is elmosolyodott.

  Miért is kezdtem el blogot írni? A blogom előtt, már 2-3 éve legalább hogy az írás lett a hobbim. Verseket,monológokat,novellákat, és kis regényeket is írogatok egyszóval mindent. Mert ki szeretném próbálni a különböző műfajokat és csak azután eldönteni hogy melyiknek kötelezem el magamat. Ebbe beletartozik számomra a blog írása, ezért gondoltam ebbe is belefogok. Ezelőtt (ha kicsit jobban körülnéztél a blogomon) rengetek blogot kezdtem el de mind értelmetlennek bizonyult. Talán azért mert a sikerre akartam koncentrálni nem pedig a belefektetett munkába. Olyan akartam lenni mint a többi "nagy kutya" , mert őket már csak úgy látom vissza hogy több ezer ember követi az oldalukat. Pedig ők sem 10.000-20.000 követővel kezdték, ebben mindenki biztos lehet. De azért lett annyi amennyi mert megdolgoztak érte, és ennek a gyümölcsét lassan learattják.
  Talán erről is aztmondhatom mint a videózásról, hogy ne azért kezdj bele hogy híres legyél, hanem azért mert szereted, szívesen csinálod és úgyérzed megállnád a helyedet a többi blogos között. Ha magamat kéne jellemeznem biztosan a kitartás, álmodozás, és a pozitivitás szavakat használnám.

  Hogy miért? Kitartónak azért nevezném magamat mert kűzdök a céljaim és a vágyaim eléréséhez, és azért is mert tudom milyen jó érzés ha kitartassz a végsőkig és utána kiélvezed a dicsőséget. Szerintem ez nem nagyképűség, hisz amiért megdolgozik az ember és elismerik azzal igen is büszkélkedjen.
  Álmodozó, ezt a szót azért soroltam a rám legjellemző 3 tulajdonságom közé mert ha nem álmodoznék akkor minden sivár lenne körülöttem. Így ha vannak az embernek álmai akkor sokkal színesebb lesz körülötte a világ, és nem a monoton szürkeséget látja.
 Ezáltal nevezném magamat pozitívnak. Mert boldogság tölt el  hiszen az álmaim megszínesitik az életemet, így mindenki látja a kicsattanó örömömet és jókedvemet.
 Ámbár is ember vagyok, nekem is vannak rosszabb napjaim, én is voltam szomorú és csalódott de ezek is csak a hasznomra váltak a későbbiekben.

   Remélem sikerült egy kis bepillantást nyernetek abba hogy ki is vagyok én, és ki blogját olvassátok nap mint nap! Várom a visszajelzéseiteket midnen cikkemre, likoljatok és commenteljetek!

~Önbántalmazás~

    Sajnos világszerte már a tinédzserek körében elterjedt a vagdosás, és ennek későbbi kimenetele az öngyilkosság. Először talán a youtubon láthattunk fent ilyen videókat, amerikai kislányokról, akik véget akartak vetni életüknek, és az már csak egy búcsúvideójuk volt számunkra.

    Sok kamasz úgy gondolja hogy az ő életénél rosszabb nincsen, és mindenki csak rosszat akar neki. Ez persze természetes, hisz mindenki átesik ezen a korszakon itt nincsen megvetni való dolog, de ott már van, hogy az öngyilkosságot tartják 13-14 évesen a legjobb megoldásnak mikor még alig éltek meg valamit a világból. Valószínűleg mindenkit foglakoztathat ez a kérdés, hogy egy fiatal kamasz gyerek hogyan jut el erre a pontra/elhatározásra hogy az életét rövidre zárja!? Van két egyszerű megoldása a dolognak.

   Az egyik az, hogy sok olyan gyerek van, aki csak figyelemfelkeltésből vagdossa, magát feltűnőbbnél feltűnőbb helyeken ahol kárt nem tud magában tenni, és mivel még társai tapasztalatlanok pánikba eshetnek, hogy éppen az egyik legjobb barátjuk ilyennel okoz kárt magába, közben csak figyelmet akar. Viszont ilyenekre mondom azt, hogy számomra szánalmas. Mert ezzel csak a barátaikat kergetik hamis és borzalmas illúzióba azzal, hogy ő ezt MEG FOGJA TENNI, pedig maga is tudja, hogy esze ágába sincsen az életétől megfosztania saját magát. Nem egy, és nem két olyan esettel találkoztam mikor a barát, aki segíteni akart az állítólagos "öngyilkoson" jobban szenvedett, mint maga az alany. Számomra felfoghatatlan hogy az emberek, főként az ilyen korú tinik milyen önzők tudnak lenni. Hisz látja szenvedni a barátját, azért mert aggódik miatta, közbe pedig semmi oka nem lenne, rá csak a középpontba akar lenni. Mindenkinek ajánlom, ha az itt leírtakkal beazonosítja magát, és úgy gondolja, hogy ez ő rá is igaz, akkor a következőt ajánlom: Ha szeretnél rivaldafényben, vagy mindennek a közepén állni akkor ne így tedd! Tedd úgy, hogy valamit leraksz az asztalra, ami által elismerhetnek így több figyelem fog rád jutni, mint addig valaha. De ha te csupán egyedül érzed magadat és csak ezért csinálod, hogy legyen valaki, aki megért, és szeret, egyszóval egy remek barátot akarsz akkor se így tegyél! Inkább beszélgess azokkal, akikkel szeretnél megismerkedni, vagy próbálj több társaságot, barátot felfedezni és tudom, a végén megtalálod a helyedet, mert minden ember tud valamely módon szocializálódni. (kattints a további bejegyzésekre, ott folytatódik a szöveg)